2017. március 20., hétfő

A Könyves és a helytörténeti vetélkedő

Az újpesti helytörténeti vetélkedőnek és a Könyvesnek hosszú évekre visszatekintő, szép közös története van. Nem utolsó sorban köszönhető ez kolléganőnknek, Szakonyiné Cseri Bogáta tanárnőnek, aki évek óta készíti fel a szebbnél szebb sikereket elérő csapatainkat. 
2013-ban a Könyves akkori csapata megnyerte a helytörténeti vetélkedőt, s az első díjjal együtt megkapta a jogot is, hogy 2015-ben, a Könyves 110 éves születésnapjának évében házigazdája lehetett a következő fordulónak. 
Ezt a nemes versenyt akkor a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium csapata nyerte (a beszámolót az akkori versenyről itt olvashatjátok), 
s így idén, a reformáció 500. évfordulójának évében ők voltak a verseny rendezői.
A verseny a Babits és a Bródy nélkül, a többi újpesti középiskola részvételével zajlott. A reformáció évéhez méltóan szervezett versenyt az igazgatónő beszéde után az Erkel Ferenc Zeneiskola növendékének gitárszólója vezette be. Utána jöttek a feladatok. A Könyvest képviselő gyerekek azt mondták: ők nagyon élvezték a szituációt, tetszettek a feladatok, kihívásnak érezték őket. Erőfeszítést kellett tenniük a megoldásokhoz, de megtapasztalták egyben ismereteik mozgósíthatóságát is. Két feladatnál mondták azt, hogy még kellett volna nekik idő a megoldáshoz.

A Könyves csapata a verseny idején

Az eredményük azonban így is nagyon szép lett, mivel a versenyt megnyerő Károlyi István Gimnázium csapata mögött 
a Könyves az második helyen végzett.
Sok szeretettel gratulálunk a csapat tagjainak:
Sramkó Petrának
Bakodi Alexnek,
Hajós Áronnak és
Nagy Antalnak,
valamint felkészítő tanáruknak,
Szakonyiné Cseri Bogáta tanárnőnek!

Egy nagyon is elégedett király a csapattal

Gyerünk, Könyves-lakók!
Ilyen hírt még, sokat!

2017. március 16., csütörtök

A Könyves új emléktáblájáról

A Könyves-diákok által tulajdonképpen napi rendszerességgel szállított versenyeredmények, az iskolában évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő események forgatagában
néha jó megállni, és gondolni azokra, akik előttünk jártak a Könyves gyönyörű épületének folyosóin, akik az előttünk járó, vagy éppen velünk dolgozók generációit tanították.
Mert nemcsak olvasni és színházba járni jó, 
hanem jó emlékezni is.

"Fábry Györgyné, Julika néni az 1970-80-as évek legendás tanára volt. Ezt mint volt Könyves-diák éreztem így. Történelmet tanított, egy-egy periódusban művészettörténetet is. Amúgy levéltár volt az alapdiplomája. Ahhoz a baráti körhöz kapcsolódott, amit emlegetve az emberben Sárfalvi Vera, Bér Lulu néni, Sárossy Edit, Tóth Ferencné, Tóth Ferenc és Verbényi József nevei idéződnek fel.
Julika néni férjének, Dr. Fábry Györgynek a kezdeményezésére a Nádas József Pro Homine és a Könyves Kálmán Gimnázium Alapítványnak támogatásával 2017. február 16-a óta emléktábla is őrzi Julika néni nevét a Könyvesben." (Szakonyiné Cseri Bogáta)
A táblaavató ünnepségen Hirmann László, az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, volt Könyves-diák mondott beszédet. Íme:

"Szeretettel, tisztelettel köszöntöm Önöket azon márványtábla avatásán, amely márványtáblán Dr. Fábry Györgyné neve díszeleg. Köszöntöm a Könyves Kálmán Gimnázium igazgatóját, jelenlegi és volt tanárait, jelenlegi és volt diákjait – ezek egyike vagyok magam is – és végül megkülönböztetett tisztelettel üdvözlöm dr. Fábry György professzor urat, a tábla donátorát.
Antik hagyományokat követünk. A Mediterráneum kultúrateremtő népei, a hellének, a latinok voltak azok, akik márványba vésték azon eseményeket, neveket, amelyekről úgy vélték: méltóak arra, hogy az utókor is láthassa, olvashassa azokat.
Egy több, mint száz esztendős gimnázium falai között az évtizedek alatt oly sok tanár és diák fordul meg, hogy akár egy lexikont is megtölthetnek neveik, amint az meg is történt a Lex Pro Homine lexikon esetében. Mégis oly kevesen váltak méltóvá ahhoz, hogy gránitszilárdságú kőbe véssék nevük betűit. Fábry Györgyné rászolgált arra, hogy mostantól örökké fennmaradó emléke legyen szeretett gimnáziuma falai között.
Ács Julianna néven 1930-ban született Győrszentivánon. Kétkezi munkás szülei 1933-ban Újpestre költöztek. Itt taníttatták eszes, szorgalmas kislányukat, aki a Megyeri úti elemi iskolában, majd a leánygimnáziumban, a Kanizsayban tanult. 1949-től a budapesti tudományegyetemen előbb történelem-filozófia, majd levéltár szakos diplomákat szerzett. 1951-ben ment férjhez. A házasságban a Fábry Györgyné nevet vette fel. Egy évig levéltárban dolgozott, majd két évig Soroksáron tanított. 1961-ben került vissza Újpestre, ahol két tanévet a Fóti úti általános iskolában töltött el. Innen került a Könyves Kálmán Gimnázium tantestületébe, mely testület tagjaként 29 tanévet töltött el.
A három évtized alatt tanítványok sokaságát oktatta kedvelt tantárgyára, a történelemre. Az In memoriam Fábry Györgyné c. könyv tartalmazza azokat a visszaemlékezéseket, melyek volt diákjainak tollaiból származnak. Szinte kivétel nélkül minden írás ugyan azokat a jellemzőket emeli ki: a tanárnő mélységes humánumát, bölcsességét, szaktudását és humorát. Nem hiszem, hogy valaha is akadt tanítványa, aki nem úgy érezte: a tanárnő szereti őt, és azon buzgólkodik, hogy bevezesse őt a történelem rejtelmeibe.
Engedjék meg, hogy ezen táblaavató alkalmával én is személyes emlékeimet idézzem fel! Mivel már általános iskolában a történelem volt a legkedvesebb tantárgyam, így nagy kíváncsiság élt bennem a történelem órákkal kapcsolatban. És nem is csalódtam: Julika néni – bár mi nagy tisztelettel csak Fábry Tanárnőnek hívtuk – a történelem oktatásának pont azt a módját művelte, ami engem már korábban is megfogott. Történeteket mesélt, érdekességeket, izgalmas összefüggéseket tárt fel. Az eseményeket térben és időben is elhelyezte, és gondosan ügyelt arra, hogy a magyar történelem eseményeit az egyetemes, az európai történelem folyamatába ágyazza.
Nem keserített meg minket feleslegesen sok évszámmal és fogalommal, de a legfontosabb ismereteket átgondoltan közvetítette felénk. Olvasottsága, a csöppet sem általános műveltsége lenyűgözött minket. Mondandóját versekből vett idézetekkel tarkította, és gyakorta tekintett ki tantárgyának keretei közül. Ha a gótika volt az óra témája, az építészet, ha a reneszánsz korát tanította, a képzőművészet, és ha az ipari forradalom volt a soron következő lecke, a technikatörténet területeire kalauzolta az osztályt. Ma talán úgy mondhatnánk, hogy komplex ismeretrendszereket adott át, de talán mégis pontosabb, ha úgy fogalmazok: a műveltségünket szerette volna megalapozni, mert tudta: a műveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék.
Derűs egyénisége áthatotta valamennyi tanóráját. Nem emlékszem rá, hogy valaha is felemelte volna a hangját, intőt írt volna, vagy az iskolaigazgató elé utasított volna tanulót. Nem kellett tartanunk haragjától, mégis elérte azt, ami a tanítás-tanulás folyamat feltétele: a tantermi csendet és a maximális figyelmet. Mindezt érdekes előadásokkal, szeretettel, szelíd figyelmeztetésekkel teremtette meg.
Nekem a huszadik század végén, a nyolcvanas évek első felében volt szerencsém Fábry Györgyné tanítványának lennem. Az új évezred eleje másfajta pedagógiai megoldásokat, újfajta oktatásszervezést, korábbiaktól eltérő tanulástámogatási eljárásokat követel. Mégis most, amikor nyolc pedagógus kompetencia mentén minősítjük a pedagógusokat, úgy érzem, hogy a tanárnő ma is megfelelne mindazon indikátoroknak, amelyeket a pedagógus életpálya modell elvár.
Hiszen törekedett a teljes személyiség fejlesztésére, a nevelés és az oktatás feladatait egységben szemlélte. Csoportos tanítás során is figyelt az egyénekre, mondandóját az általa oktatott osztály igényeinek, szükségleteinek megfelelően módosította. Szabad volt óráin hibázni vagy téveszteni, mert ezeket is tanítványai fejlődésének állomásaiként fogta fel. Épített diákjai más forrásból származó tudására, tudatosan emelte be történelemóráira a más tantárgyak által közvetített ismereteket. Személyre szabottan ösztönzött és fejlesztett. A gyengébben teljesítő tanulók fejlődésének is örült. Neki elhittük, hogy a legnagyobb lépés, ha valaki saját árnyékát átlépi, képes meghaladni egykori önmagát.
Mindezen ösztönző fejlesztéseket úgy hajtotta végre velünk és rajtunk, hogy nem telepedett ránk vitathatatlan szellemi fölényével. Talán soha nem mondta ki azt a szót, hogy hit, mégis tudtuk, hogy elkötelezett a magasabb erkölcsi értékrend iránt, a lélek hallhatatlanságába vetett bizonyosság a sajátja. Talán soha nem mondta ki, hogy haza, mégis tudtuk, hogy nemzetünkért, országunkért sokat áldozni kész szellem.
Mostantól egy emléktábla hirdeti emlékét az iskola folyosóján. Azok a legfeljebb 18-19 éves tanulók, akik mostantól fogva nap mint nap elhaladnak előtte, talán elgondolkodnak, micsoda nagy dolog harminc év egy azon iskola falai között. Talán megkeresik Dr. Fábry Györgyné arcképét egy-egy tablón. És talán átéreznek valamit a pedagógus pálya nagyszerűségéből.
Mai táblaavató köszöntőm kapcsán erős késztetést éreztem, hogy idézzek Julika néni egykori diákjainak, hajdanvolt munkatársainak őt méltató gondolataiból. Azután arra az álláspontra helyezkedtem, hogy aki ezeket szívesen megismerné, az lapozzon bele a tanárnőt méltató, előbb említett emlékkönyvbe. Minden bizonnyal megtalálható a Könyves Kálmán Gimnázium könyvtárában is.
Ezen idézetek helyett Németh László gondolatait hívtam segítségül. Idevágó eszmefuttatása így hangzik:
"De kínál nagyobb érzést is ez a céltalan „üdvösség” a bennünk támadó ragyogásnál: a sugárzás örömét, azt, hogy ami bennünk ég, valahogy az egész világon végigrezeg. Én két olyan foglalkozást űztem életemben, amely az üdvözülésben rejlő fönnmaradás két alakjának lehet a modellje. Az egyik a művészi, a másik a tanári. A művész ahhoz az üdvözülőhöz hasonlít, aki egy nagy perselybe, a maga halhatatlanságába rakja szorgalma filléreit, abban a reményben, hogy egy nap feltöretik a persely, s Isten, az utókor, megnézi, mit rakott bele. Barátaim közt voltak, akiket igazán csodáltam a szerzetesi fegyelemért, amellyel minden élményüket, még kihágásaikat is, valahogy e persely számára tudták csinálni; tőlem azonban idegen volt ez a művész-morál, s ha néha prédikáltam is, úgy hiszem, kevesen vétettek ellene annyit, mint én. A másik: a tanári. A tanárnak nincsen perselye; amikorra végzett a pályájával, nem marad más érzése, mint hogy bőkezű volt, s szétosztotta magát. S milyen boldogító ez az adakozás! Én, aki alkotói erőm teljében voltam tanár, legjobb műveim ikertestvéreit szórtam szét a katedráról, s utólag sem bántam meg, hogy ezt az üdvözítő érzést megpróbáltam. S ki számíthatja ki, még „halhatatlanság” is miben van több: egy néhány évtized alatt elfakuló műben vagy a szívről szívre terjedő lökésekben, amelyek követhetetlenül, de nyilvánvalón forrásuk boldogságával fertőzik meg az életet."
(Részlet Németh László: A vallásos nevelésről, A vadember felől. In.:Sajkódi esték. Tudománytörténet. Digitális Irodalmi Akadémia. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2011., 625.oldal.)
Kedves megjelentek! Kedves emlékezők! Dr. Fábry Györgyné tanárnőnek, Julika néninek, amikorra végzett a tanári pályával, nem maradt más érzése, mint hogy bőkezű volt és szétosztogatta önmagát. Mostantól kezdve, amíg ez a gimnázium áll és létezik, emléktábla hirdeti ezt a bőkezű adakozást."

"A múlt nem merül feledésbe, épp ezért nem is múlt."
(William Faulkner)

2017. március 14., kedd

Ünnep előtti ünnep a Könyvesben

Az 1848. március 15-i és az azt követő időszak eseményeiről, szereplőiről sokféleképpen lehet méltó módon megemlékezni. A Könyvesben az elmúlt években ennek számtalan variációját láthattuk már.
Idén a 11. A osztály szervezésében egy kreatív, minden osztályt megmozgató, nagyon jó hangulatú nap során idézhettük fel a Landerer nyomdában, a Pilvaxban, vagy éppen a Nemzeti Múzeum előtt történteket. 
Hogy mi volt ebben a legjobb? Nehéz lenne egy dolgot kiemelni:
Jó volt látni a szervező gyerekek felkészültségét, a feladatok sokszínűségét.
Jó volt látni a feladatokat megoldó, de közben nagyon jó kedvű Könyves-diákokat az egyes termekben.
Jó volt látni a folyosón egyik teremből a másikba vándorló osztályokat,
akik mindig tudták mikor hova is kell menniük.
Jó volt látni a Könyves-lakókat az udvaron és
nagyon, de nagyon jó volt hallani 600 diák együttes versmondásában
a Szózat mindig felkavaró, magasztos sorait.
Egyszerűen szólva?
Jó volt részese lenni ennek a napnak.
Már megint.
Mert ez még mindig a Könyves, tele jókedvű, az értékeket megbecsülő, egy-egy feladatért sokat dolgozó diákokkal és a velük ebben mindig szövetséget vállaló tanárokkal.
A nap néhány emlékezetes pillanata
Köszönet a 11. A osztálynak, osztályfőnöküknek, Csaba Zsuzsa tanárnőnek és valamennyi közreműködőnek ezért a nagyon szép és méltó ünneplésért!
A nap további emlékezetes pillanatairól itt találhattok még több fotót!

2017. március 13., hétfő

Könyves Kálmán és az Esterházyak

Történész legyen a talpán, aki a címbeli összefüggésre 
azonnal kimerítő és pontos ismertetéssel tud szolgálni!
Pedig a dolog roppant egyszerű.
A 2016-2017-es tanévben a kismartoni székhelyű  Esterházy Magánalapítvány kreatív történelemversenyre hívta a 10. évfolyamos gimnazistákat az ország, sőt a Kárpát-medence egész terültéről.
A 3 fordulósra tervezett versengésre eredetileg 130 csapat regisztrált. Közülük az első fordulót végül 94 csapat teljesítette, köztük a Könyves 10. A osztályos csapata is: Juhász Laura, Rózsa Nóra és Palkó Dániel. Az első fordulóban egy instagramos csapatképet, egy illusztrált kreatív esszét kellett elkészíteni, illetve az előre megadott szakirodalomból felkészülve kellett egy online tesztet kitölteni. Ezek után a 94 csapatból 30 jutott a középdöntőbe, köztük a Könyves csapata is.
A csapat bemutatkozó csapatfotója (Palkó Dani munkája)

A középdöntőre 2017. február 21-22-én a Magyar Tudományos Akadémián került sor. Ez alkalommal egy kreatív videóval és egy ppt-vel illusztrált kiselőadással kellett készülnie a csapatoknak.
A 10. A-sok ezt az akadályt is sikerrel vették, s ezzel bejutottak a verseny 14 csapatos döntőjébe, mely május 3-án Kismartonban lesz.
Nóri, Dani és Laura a prezentáció alatt az MTA-n
A Könyves ESTÖRI-csapata ma mutatta be 
a középdöntőn való részvételért kapott pólóját a királynak:

Volt nagy öröm. 
A király legalábbis kifejezetten elégedettnek tűnik.

Gratulálunk az eddig eredményekhez, és további sok sikert kívánunk
Laurának,
Nórinak és
Daninak!

2017. március 11., szombat

Az internetes verseny 5. fordulója

Kedves versenyzőink!
Íme az utolsó beküldős forduló eredményei!
Az iskolai forduló eredményeit csak csütörtökön ismertetjük veletek a 
Könyvesben a díszteremben.
Várunk mindenkit délután 15 óra 30 perckor.
Ott és akkor minden kiderül.

A hatodik évfolyamosok eredményei:

A nyolcadik évfolyamosok eredményei:

Csütörtökön várunk mindenkit szeretettel!

2017. március 10., péntek

Sport? Éjszaka? Könyves! Mi más?

A Könyves egy átlagos hely.
Látszólag.
Éjszaka sötétbe burkolódzik, elcsendesedik, és a király is aludni megy.
Látszólag.
Márciusban sem szokott ez máshogy lenni: 
nappal tele a suli diákokkal, tanárokkal, éjjel meg béke és nyugalom honol a falak között.
Látszólag.
Mondom most már sokadszor:
Látszólag!
Az álmatlan király
Mert március elején a király egyre rosszabbul alszik éjszakánként. 
Túl nagy a csend körülötte, és benne egyre nő a hiányérzet.
Nappal még csak-csak elvan: 
egyre másra tolonganak körülötte a fotózkodó Könyves-lakók, 
de az éjszaka valahogy nem az igazi.
Aztán egy szép napon, illetve éjszakán végre minden a helyére kerül:
megtelik az épület élettel, senki sem kapcsolja le a villanyt fél kilenckor, nem mennek haza a srácok, és tovább pattog valahol egy labda, tovább hömpölyög a jókedv a folyosókon.
És akkor a király boldogan átvirrasztja az éjszakát.
Naná, hogy boldog: egy éve erre vár, és most végre eljött:
AZ ÉJSZAKAI SPORTNAP,
ami tavaly óta még mindig képzavar maradt, de attól még nagy buli!
Hogy mi vár rátok?
Íme az idei kínálat:
A jelentkezéshez szükséges lapok az ofőknél vannak, de még valószínűbb, hogy már nálatok. Állítsátok össze a csapatokat, és kedden 15 óráig adjátok le!
Ha további kérdéseitek lennének, 
keressétek a DÖK mindenhol megtalálható ügynökeit, vagy
Monoki Ádámot.
Kihagyhatod, 
de akkor minek vagy Könyves-lakó?

2017. március 9., csütörtök

Táncoló talpak a Könyvesben

Tudom, tudom... a cím kissé hatásvadász és némileg hazug is. 
Szóval pont olyan, mint egy jó reklám. 
De van benne igazság is. Pont egy talpnyi... Jó, nem egy talpnyi, hanem legalább hat.
Merthogy alább újabb dicsekedni valóról olvashat az, aki eddig kibírta a nyavalygásomat.
A ma bemutatandó hölgyek közül ketten már megfordultak a blogon tavaly, 
de most egy harmadik taggal is bővült a 10. D-sek kis csapata.
Szeretettel gratulálunk az ebben a tanévben elért eredményeihez
Deák Csilla 9. B és
Szabó Petra 10. D 
osztályos diákunknak!
A lányok ebben a tanévben több táncversenyen is sikeresen szerepeltek: 
A lányok akrobatikus rock and rollt táncolnak.
Tavaly novemberben csapatukkal, a DanceSolutions-szal 
felnőtt kisformáció kategóriában 
a Joker Dance Területi Táncversenyen
III. helyezettek 
lettek, míg
idén februárban
 a 4M Dance Conpany versenyen
szintén csapatban
I. helyezettek lettek.
Csilla és Petra az egyre elégedettebb Könyves Kálmán társaságában
És még nincs is vége a jó híreknek.
Ugyancsak a 10. D osztályba járó diákunk
Hermann Dorottya (Dóri),
akinek az idei tanévben szintén számos szép versenyeredménye van.
Csak hogy a legfontosabbakat említsük:
októberben Lengyelországban 
a modern táncok Európa Bajnokságán a junior korosztályban
csapatával II., 
az egyéni versenyben IV. helyezést ért el.
A Modern Táncsportok Magyarországi Szövetsége által rendezett Őszi Kupán 
csapatával felnőtt formáció kategóriában II.,
az egyéni versenyben az ifik között V. helyezett volt.
Februárban pedig a Modern Táncok Első Bajnoki Elődöntőjén 
az egyéni versenyben, a felnőtt 'B' korcsoportban
II. helyezett lett.
Dóri rengeteg okleveléből még a királynak is jutott
Nagyon sok szeretettel gratulálunk a lányoknak az eredményekhez!

Ha az értesüléseink pontosak (márpedig azok), 
akkor lesz még jó hírünk az elkövetkező napokban, nem is csak egy!
Szóval senki se menjen messzire...