Egy régi kínai bölcsesség szerint ha egy napig akarsz boldog lenni, rúgj be, ha egy hétig szeretnél boldog lenni, házasodj meg, de ha egész életedben boldog akarsz lenni, akkor kertészkedj.
Ez a mondás járt a fejemben mindvégig, amíg Tan Twan Eng Esti ködök kertje című könyvét olvastam. Pedig ebben a történetben boldogságról kevés szó esik. Valahogy mégis árad belőle a harmónia.
Izgalmas világba kalauzol a szerző: Malájföldre, ahol igen színes kavalkádban élnek együtt különböző nemzetek: kínaiak, japánok, malájok, angolok, búrok és ki tudja, még ki mindenki. A regény főhőse Töoh Jün-ling bírónő, aki nyugdíjba vonulása után érkezik vissza az Esti ködök kertjébe, ahol fiatalkora meghatározó időszakát töltötte. Visszavonulása alkalmat ad neki az emlékezésre és a szembenézésre. Ahogy sorra veszi életének eseményeit, lassan kirajzolódik előttünk nemcsak az ő sorsa, de egész Malájföld élete a második világháborúban és az azt követő zűrzavaros és sokszor véres időszakban.
A könyv lapjain az emberi szenvedés megannyi formájával találkozunk, és mégis megtaláljuk a nyugalmat. A kertben. Az Esti ködök kertjében, amit a japán császár egykori kertésze, Aritomo Nakamura épít Malájföld egy sejtelmes vidékén a teaültetvények és a hegyek ölelésében.
"A kertnek meg kell érintenie az ember legbensőbb lényét, át kell formálnia az érzéseit, el kell töltenie szomorúsággal vagy derűvel. Világosan meg kell láttatnia szemlélőjével az élet minden dolgának mulandóságát. [...] Az idő e homokszeme ugyanúgy lehull, ahogy az utolsó falevél, ugyanúgy tovasodródik, ahogy a virág egyetlen megmaradt szirma; ez a pillanat magában foglalja mindazt, ami az életben szép és szomorú." (Esti ködök kertje, Tarandus Kiadó, 2014, 238. oldal)
Miközben a regény egy nagyon sajátos világba és egy nagyon különleges hangulatba repíti az embert, tulajdonképpen mégis a legteljesebb mértékben klasszikus marad. Ugyanazokat az alapvető emberi kérdéseket veti fel, amelyeket előtte már számtalan másik felvetett, s megválaszolt valahogy. A legfontosabb kérdés talán az, hogy létezik-e a megbocsátás. Nem a szóval kimondott, hanem a valóban átélt, átérzett, belülről fakadó megbocsátás, ami felszabadít. A másik fontos kérdése, hogy valóban olyan egyszerű-e elválasztani egymástól a jót és a rosszat, tényleg ennyire egyszerű-e a világ.
A regény az emlékezés technikáját alkalmazva nem tart szigorú időrendet, de egy jól követhető logikai sorban meséli el a múlt és a jelen történéseit. Lapjairól életszerű figurák lépnek elénk, akik tele vannak emberi gyarlóságokkal, kétségekkel és (talán) bűnökkel.
Mire a könyv végére ér az ember, úgy érzi, ő is bejárta az Esti ködök kertjét, ő is szembe nézett a mulandósággal, saját sorsával.
Nem jó kilépni ebből a kertből, s visszamenni a hétköznapokba. Nem jó, mert a kert nemcsak elgondolkodtat, de megnyugtat és biztonságot is ad. Talán egyedül ott van a boldogság ebben a szomorú világban...
Vannak olyan könyvek, amelyek végére érve, az ember kissé elveszettnek érzi magát, nem találja a helyét, s legfőképpen fogalma sincs róla, mit olvasson legközelebb. Annyira lebilincsel és magához húz ezeknek a köteteknek a világa, hogy még napokkal később is, azokban élünk, azokon gondolkodunk.
Elolvastam az Esti ködök kertjét. Most keresek... Egy könyvet, amivel folytathatom. Még nem találtam meg.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés