2017. január 14., szombat

Színházba járni jó

Színházba járni jó. 
Mindig. 
Csehov. Három nővér. Igen, Csehov jó. Csehov nem unalmas. Nem „drámaiatlan dráma”. Dehogy! 
Katartikus.
Örkény Színház.


Bagossy László rendezése.


„Tizennégy ember egy vidéki városban. Négy nő, nyolc férfi, két aggastyán. Eltelik négy év. Ketten egymásba szeretnek, de szét kell válniuk. Ketten összeházasodnak és gyerekeket nemzenek. Egy meghal, öten elmennek végleg. Heten maradnak.”

A színlap mondatai – mint egy szöveges matematika feladat. Tegyük hát fel a kérdést: Hányan boldogok?
Csehov válasz-megoldása: „Nem akarok mást, mint becsületesen megmondani az embereknek: „Nézzétek meg magatokat, és lássátok, milyen rossz és sivár az életetek!” Az a legfontosabb, hogy az emberek ráébredjenek, hogy ha akarják, új és jobb életet tudnak maguknak teremteni…És amíg ez az új élet meg nem valósul, állandóan figyelmeztetni fogom az embereket: „Értsétek meg, az isten szerelmére, hogy rossz és sivár az életetek! ””


Az Örkény Színház szinte teljes társulata a színpadon van az előadás egésze alatt. A díszlet (Bagossy Levente) minimalista: amfiteátrum-szerűen körbeépített lépcsők, melyeken helyet foglalnak azok a szereplők, akik épp nincsenek benne a jelenetben, és nézik, figyelik a történéseket. Csehov amúgy sem írt rezonőr szerepet, így azonban mégis, megsokszorozva szemlélődnek mindazok, akik Prozorov-ház állandó vendégseregét alkotják. A színpad közepén hatalmas asztal, vacak székekkel körülvéve és egy pianínó. Ez a színpadkép mesterien illeszkedik a színpadi eseményekhez. A hetvenes évek stílusában elkészített jelmezek (Kristina Ignjatovic) pedig a folytonosságot sugallják, s ha akarjuk, azonnal léphetünk az időben tovább: 2017-be. Az élő zenei kíséret, mint mindig, most is szerves része a hangulatfestésnek.



A nyomasztó légkör annak ellenére bénít meg egyre jobban mindent, hogy a verbalitás szintjén egyszerre banális, üres látszat-párbeszédek és tervek, vágyak, nagy elhatározások zuhognak a nézőre. A legerősebben talán Tuzenbach báró és Irina (Máthé Zsolt, Zsigmond Emőke) munkavágya szól, de legalább ennyire hangsúlyos a nővérek Moszkvába vágyódása. Aztán besettenkedik a szerelem is: Mása és Versinyin (Tenki Réka, Mácsai Pál) titkos, bár mindenki tudja, és tiltott vonzalma. Mása unalmas házasságából akar kitörni, Versinyin öngyilkossággal zsaroló felesége elől menekül ebbe a liaisonba – erről a rajtvonalról nehéz győzni. 


Takács Nóra Diána Olgája olyan fantasztikusan megfáradt, kiégett és mégis erőteljes alakítás, hogy összeszorul a szívünk tőle. Az öröm nélküli munka (gimnáziumi tanárnő) és az öröm nélküli élet - hiszen már esély sincs a „normális” életre: férjhez menni („Pedig én szeretném a férjemet!”) - súlyát minden mondata, gesztusa a néző arcába kiáltja. Az egyetlen harsány szereplő Natasa (Hámori Gabriella). A műveletlen, kapzsi, álságos és kifejezetten gonosz nő lépésről lépésre veszi át a hatalmat, az irányítást a Prozorov-házban. Mellette Andrej (Vajda Milán) elkártyázza a vagyonát, elfelejti vágyait, ambícióit, és Kuliginhez (Epres Attila) hasonlóan önámításba menekül. Míg a többiek sorsa leszálló ágba kerül, addig az övé felemelkedik.

A nagy asztal körül mindig történik valami: névnap, ajándékozás, reggelizés, vodkázás, teázás. Vagy: „.. ha nincs tea, akkor filozofáljunk!”  És ebbe minden belefér:


Csebutkin (Gálffi László) műveletlen („Én nem olvastam soha, semmit csak újságot”), cinikus („Egy báróval több vagy kevesebb...”) alkoholizmusa éppúgy,





mint Versinyin többször elhangzó, s így nagyon hangsúlyossá váló víziója a jövőről – „…két-háromszáz év múlva csodálatos lesz az élet…”


Ki tudja, talán ezért tűzte most műsorára az Örkény.


„Azt kérdezed, mi az élet? Ez ugyanolyan, mint megkérdezni: mi a sárgarépa? A sárgarépa - az sárgarépa. A többi ismeretlen.”  Anton Pavlovics Csehov



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése