2017. április 4., kedd

Színházba járni jó - Shakespeare: Téli rege

Színházba járni jó.
Mindig.
William Shakespeare: Téli rege. 
Szabó T. Anna gyönyörű fordításában.
Radnóti Színház. 





Téli rege. Vagyis mese. Ha mese, akkor minden lehetséges - hol volt, hol nem volt, hol itt vagyunk, hol amott, hol ekkor, hol meg sokkal később. Miért is ne?
„Az idő fordul, minden fejre áll,
a halál élet, az élet halál –
s hogy ki lesz alul és ki lesz fölül?
Majd szép sorjában minden kiderül.”  


A Téli rege Shakespeare késői műve. S mint a kései művekből mind: sok-sok tapasztalat, bölcsesség, derűs megbocsájtás sugárzik. 
A színpadra állítás (Valló Péter) központi motívuma az idő (Bálint András).



Az idő, mely hol gyorsan jár, hol meg lassan, hol elfeledtet, hol meg felidéz. És a végén talán helyretesz mindent. A mese szereplői gyarló, s így igazi emberek: szeretnek és féltékenyek. Egyikükből zsarnok lesz és nem képes már tisztán látni – bárki is mondja neki, hogy téved – nem hiszi el. Gyűlöl és bosszúért liheg. Bosszúért akkor is, ha elveszít mindent. És a király elveszít mindent. Nem hisz a jóslatnak sem, ahogy Kreón sem hitt annakidején Theiresziász jóslatának, és elveszített mindent.  Ez a téli rege azonban két idősíkban mozog, mintha a bölcs Shakespeare ismervén az időt nem engedhetné meg, hogy tragédia zárja a mesét. Elrepít minket tizenhat évvel későbbre, és mindenre gyógyírt ad az idő. Minden rosszat elfelejthetünk, akit holtnak hittünk, újra él – és az élet kap még egy lehetőséget. Hogy szeressék az életet és szerethessék egymást. Ne gyűlölködjenek, örüljenek, hogy visszakapták azt, amit gyarlón elveszejtettek egyszer. Az idő… hol lassan jár, hol gyorsan. Megtréfál minket. Megsebez minket. És végén sebtapaszt ragaszt minden még be nem gyógyult sebünkre.

Perspektivikusan szűkülő színpadkép. Gyönyörű modern díszlet, átlátszó, plexi falak és bútorok, köremelvény, s egy hatalmas homokóra. Pereg, pereg, pereg az idő, a homokóra szemei néha hópelyhekké válnak – hiszen ez egy téli rege. Téli, mert télen van idő mesélni. Shakespeare korában az emberek még együtt éltek a természettel: munka napkeltétől napnyugtáig. Az év ritmusa az évszakokkal harmonizált: az aktív időszak tavasztól őszig tartott. Télen a természet megpihent és az emberek teste is megpihenhetett. Ekkor volt idejük a szellemüket táplálni: volt idejük mesélni: téli regét, téli mesét. Elmondani újra és átélni újra a történeteket: szenvedélyről, szerelemről, gyűlöletről, haragról, bosszúról, megbocsátásról, regéket, amelyeket az idő már megszépített. 



Egy röpke pillanatig mi kései nézők is elfeledhetjük, hogy az idő csak halad, halad - visszafordíthatatlan,  kereke soha meg nem áll.

A Radnóti színészei most is remekeltek.

A dramaturg Morcsányi Géza
– tudjuk ki Ő, ugye? 


Nevettünk és megrendültünk.
Jó este volt. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése