2017. július 8., szombat

Norvégiában jártunk



Tanári tanulmányút Norvégiában

Gimnáziumunkban a közel 70 éve működő csillagvizsgáló és a 2014-ben uniós támogatással készült Öveges-labor feltételei vezettek minket ahhoz, hogy olyan lehetőségeket keressünk, melyekkel ezeket a természettudományos adottságokat nemzetközi téren is, egy másik iskolával együtt is használhassuk.
Az Andøya szigetén található középiskola ideális partnerkapcsolatnak tűnik. A két intézmény elhelyezkedése földrajzi, biológiai, csillagászati szempontból nagyon eltérő és kiválóan alkalmas megfigyelésekre.
A látogatásunk célja egy olyan együttműködés alapjainak megteremtése, melynek során a két iskola diákjai együtt dolgozhatnak egy természettudományos kutatómunkában.
Az utazás – Oslo
Repülőgéppel Oslón keresztül átszállással érkeztünk meg Harstad-Evenesbe. Az éjszakát Oslo történelmi belvárosában töltöttük. Ez a nyüzsgő, soknemzetiségű város, a belföldi és nemzetközi közlekedés csomópontja, egyetemi székhely és pénzügyi központ, sok tekintetben Norvégia egyetlen igazi nagyvárosa. A sakktábla szerkezetű városközpontot 3 óra alatt bejártuk. Az 1697-ben felszentelt Oslo Katedrálistól a klasszicista Királyi Palotáig, a norvég romantika alkotásait bemutató Nemzeti Galériától, a vörös téglás, két vaskos tornyú Városházáig.
Másnap a harstadi repülőtérről autóval folytattuk utunkat szigetről szigetre, meredek hidakon keresztül Andøy-sziget legészakibb települése, Andenes felé.
Az oslói Parlament épülete a Karl Johans gatén
A meeting
Andenes – A fogadóiskola
Az andenesi Videregående Skole-ba érkezésünkkor az igazgatónővel találkoztunk. Kölcsönösen bemutattuk iskoláinkat. A 15-16 éves diákoknak lehetőségük van egy 3 éves képzésre, ahol emelt óraszámban tanulnak fizikát és csillagászatot. Ők az utolsó félévüket a közelben található Aurora Space Centerben teljesítik. Børge körbevezetett az épület fizika szárnyában, ahol az Amstrong-teremből a tetőtérre nyíló csillagvizsgálóban álló távcsővel vizsgálhatják a diákok a téli égboltot a nap 22 órájában.
A cserediák program témáját Børge kolléganőjével együtt körvonalaztuk. A két különböző helyen mért csillagászati észlelések mellett, Ágoston Éva tanárnő felvetésére, a lapp-magyar (finnugor) nyelvrokonság kutatása is összekapcsolhatja a diákokat a következő projektben, ahogy ez több mint kétszáz éve Hell Miksa és Sajnovics János esetében is történt.
Az állat- és növényvilág felfedezése – Gyalog
Norvégiában  összesen jó 40 ezer négyzetkilométernyi terület esik a területvédelmi törvény hatálya alá. A törvény célja, hogy ezeken a területeken megmaradjon a növény- és az állatvilág eredeti sokszínűsége úgy, hogy az embereknek se sérüljön a joga, hogy a természetben szabadon közlekedhessenek. Így, elindulva a gránitsziklák tövében, tollukat szárító kormoránokra, pihenő szirti sasokra és a parton élelem után kutató csigaforgatókra is bukkantunk. A jól kitáblázott turistautakon eljuthattunk a tengerből hirtelen kiemelkedő pár 100 m-es „hegyek” csúcsára is, miközben fenyő- és nyírfaerdők váltogatják egymást. Utóbbi levelét szívesen fogyasztják a rénszarvasok is, melyek mindegyike emberi tulajdonban van. A sarkkörön túli területeken élő nemzeti kisebbség, a lappok hagyományos kereseti forrása a rénszarvastenyésztés, amely a norvég hústermelésnek csupán az 1%-a.
Rénszarvasok az északi szélesség 66°3’ felett


José és Alexander melett
Andøya Space Center – Egy utazás az Északi fénybe
Az ASC kutató rakétákat és légkört vizsgáló ballonokat indít útjára, melyek adatait korszerű eszközeikkel értékelik. Számos megbízást kapnak a NASA-tól és külföldi egyetemektől.
Precíz, lényegretörő bemutatkozó előadást követelt ez a nap, a csillagász és az asztrofizikus-tanár „kollégák” előtt. A konferenciateremben a szakembereket a Nemzetközi Csillagászati Diákolimpiára hívta meg Udvardi Imre tanár úr, amelyre egy intenzív budapesti felkészülés is jó alkalom lenne a 2019-es hazai rendezésű versenyen való részvétel előtt.
Megtekinthettük a rakétakilövő létesítményt, ahol akár a diákok készítette és programozott rakétát, ők maguk indíthatják, pályáját kísérhetik és a kapott adatokat elemezhetik szakemberek segítségével.

Solvær – Trollfjord
Az utolsó napunk hajókirándulását mi sem adná vissza szebben, mint egy idézet Fabio Bourbon, Norvégia, a fjordok földje című könyvéből:
 „A norvég élet alapja a hegy és a tenger.
Olyan táj ez, ahol a civilizáció csak mellékszereplő.
Az igazi úr a természet.

Az erdők végtelen zöldje, a fehéren ragyogó hó és jég, a fjordok kékje tökéletes harmóniába olvad a sziklák nyers szürkeségével.
A hangok is erősek és titokzatosak itt, szikrázó a fény, a levegő szinte vibrál és mintha mindenütt az erdő és a sós tenger illatát éreznénk.”

Hazautunkon, az élmények kavarogtak a fejünkben.
A pozitív visszajelzések, a diákok kölcsönös utaztatásának lehetőségei, a kivitelezésben, a szervezésben rejlő további lehetőségek, a személyi feltételek, mind-mind pontosításra, időpont egyeztetésre és további megbeszélésekre érettek, hogy ez a személyes találkozás újból megismétlődjön.
Reméljük a legjobbakat!

Budapest, 2017. június 25.                                                                                            Farkas Bernadett











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése