Színházba
járni jó.
Még
akkor is, ha nem színház.
Sőt!
Ha
múzeum és színház. Például.
Textúra.
Adott
egy kép – egy képzőművészeti alkotás, vizuális kultúra.
Ehhez
jön a szöveg: mire ihlette a szerzőt a kép? (Avagy: milyen konnotációja van a
képnek.) A létrejött szöveg verbális és irodalmi. Nevezhetjük novellának. Vagy
monológnak.
És
ehhez jön a színész interpretációja.
No
és a rendező, a jelmez- és látványtervező koncepciója.
Mindez
a Magyar Nemzeti Galéria kiállítóterében.
Igazán
összetett.
Az
élmény pedig nagyon különleges.
2017-ben
negyedik alkalommal rendezték meg a Textúrát. 10 kiválasztott kép, 10 kortárs
szerző. 10 színész. És ezúttal 10 rendező: a Színház- és Filmművészeti egyetem 8
hallgatója, az osztályfőnök, Bagossy László, és tanársegédje Kovács D. Dániel.
A látványt pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói álmodták meg Zeke
Edit vezetésével.
Egy-egy
produkció 8-10 percig tart.
Jövünk
megyünk a képek között. Új és új hangulatok, helyzetek, gondolatok és
életérzések között. Néha a 21. század Magyarországának aktualitása, néha
toposzok, megint máskor a tudatalatti rejtélyes világa szólít meg minket.
Aztán
átsétálunk a Galéria egy másik termébe, közben végigfuttatjuk tekintetünket egy
Munkácsy vagy Szinyei-Merse Pál képen...De nem, nem állunk meg. Vár egy új kép, új
szöveg, új hangulat.
Bevalljuk
őszintén, egyik-másik képről nekünk magunknak nem jut eszünkbe semmi. Tényleg
semmi. De az előadásban a játékkal és a szöveggel együtt egyszerre élni kezd az
addig közömbös kép, hirtelen ott lüktet a vásznon a történet, amely akár rólunk
is szólhatna.
Néha
nevetünk, néha borzongunk, néha megrendülünk.
Másfél
óra komplexitás: kép, hang, látvány és szöveg. Minden érzékszervünkkel művészetet
szippantunk be.
Mint
máskor is, most is ezzel zárom: katartikus este volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése