2018. március 21., szerda

Sic itur ad astra!

A blog egyes bejegyzéseinek írásakor igyekszem kerülni az önismétlést, de a címbeli mondat
"Sic itur ad astra!", azaz "Így jutunk el a csillagokig!"
hiába hangzott már el ezen a felületen,
annyira ide kívánkozik, hogy végül mégis feladtam elveimet, és önismételtem.
Jól esett, be kell vallanom.
Ha olyan embernek mesélünk Könyves Kálmán sokszínű birodalmáról, aki tőlünk hall erről először, szinte biztos, hogy az ötödik mondatban megemlítjük, hogy az iskola épületének tetején van egy csillagvizsgáló. Tuti a hatás: a teljes elképedés.
Ám már jó néhány éve okozhatunk elképedést azzal is, hogy mi minden hozható ki egy olyan iskolának a diákjaiból, ahol nemcsak csillagvizsgáló van, de olyan tanárok is, akik a Csillagászati Diákolimpiára készítenek fel igencsak sikeresen diákokat.
Ennek a projektnek a lelke Udvardi Imre tanár úr,
aki pár héttel ezelőtt újabb jó hírt hozott a Könyvesbe.
Az idei Országos Középiskolai Csillagászati Verseny döntőjébe 
két Könyves-diáknak is sikerült bejutnia, s ott igen dicséretesen helytállnia.
A tanár úr azt is elmondta, hogy ez azért is figyelemre méltó eredmény, 
mert a 2018. évi verseny feladatai különösen nehezek voltak.
Mindezek után nagyon nagy örömmel mutatjuk be két diákunkat, 
akik iskolánkat ezen a rangos és nehéz küzdelmet hozó versenyen képviselték.
A képen 
Karádi Dániel 12. D és
Józsa György 12. C osztályos
diákunk látható a teljesen elképedt király társaságában.

Szívből gratulálunk a fiúknak 
és két felkészítő tanáruknak:

Hankó Lászlóné tanárnőnek 
és
Udvardi Imre tanár úrnak!


Három dolog maradt ránk a paradicsomból, 
a csillagok, a virágok és a gyerekek.
(Dante Alighieri)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése