2018. április 19., csütörtök

A király, az irodalom és egy újabb szép siker

Stílszerű, bár őszintén bevallom, merő véletlen, hogy ez a mai bejegyzés éppen a 
XXV. Nemzetközi Könyvfesztivál nyitónapján készült el.
Mai jó hírünk az irodalom mindig megrendítő, csodaszép világából érkezett hozzánk.
A Budapest Eötvös József Gimnázium és az Aegon Biztosító idén is meghirdette 
Irodalom Másképp elnevezésű országos versenyét.
"A verseny legfőbb célja az volt, hogy a kortárs irodalom értelmező, reflektív olvasását támogassa. A tavalyitól eltérően a verseny idén kétfordulós volt, az előválogató során a nevezőknek a 2017-es Aegon Művészeti Díj tíz jelölt könyvének egyikéről kellett könyvajánlót írniuk megadott szempontok alapján. Az első fordulón továbbjutók vehettek részt a döntőn, melyet 2018. március 23–25-én a bajai Petőfi-szigeten tartottak." (Forrás itt!)

Könyves Kálmán 
ezer titokkal teli, 
sohasemunalmas birodalmában 
természetesen most is akadtak bátor versenyzők 
és elszánt felkészítő tanárok, s így két diákunk
Hevér Csenge a 9. D és
Orosz Anna a 10. D osztályból
nemcsak benevezett, de egészen az országos döntőig jutott ebben a nemes versengésben. 
A lányok a szokás szerint elégedetten somolygó királlyal

Sok szeretettel gratulálunk a lányoknak és felkészítő tanáraiknak:
Balog Otília és
P. Szabó Melinda
tanárnőknek a szép sikerhez!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése